Idén Elek István szaxofonművész, egyetemi tanár, a Magyar Jazz Szövetség vezetőségének tagja részesült Szabó Gábor-díjban. A díjat korábban olyan kiemelkedő zenészek, mint a nem rég elhunyt Babos Gyula, a legendás hírű Lakatos „Ablakos” Dezső vagy Snétberger Ferenc kapta. Elek Istvánt a közönség véleménye és a hazai jazz tengerentúli szereplése mellett többek között arról is kérdeztük, szabad-e enni a közönségnek koncert közben.

AYHAN GÖKHAN – 061.hu

Most februárban Ön vehette át a Szabó Gábor-díjat. A közönség és a szakma véleménye mindig egymásra talál?
Számomra egyaránt fontos mindkettő. A mostani díjnál egy szakmai kuratórium döntött, bár úgy tudom, a döntőbizottságban néhány „civil” is helyet foglalt. A közönség visszajelzése rendkívül meghatározó, nem véletlenül szeretem a kisebb klubokban megtartott fellépéseket, ahol közvetlenebb kapcsolat alakulhat ki a nézőkkel.

Szabó Gábor az egyik leghíresebb, az Egyesült Államokban is népszerűségre szert tett magyar jazz zenész. A közép-kelet európai jazz képes átlépni az országok és a kultúrák meghúzta határokat?Nagyon sikeresek a magyar zenészek. Nézzünk csak körül! A bostoni Berklee College of Music egyetemén tanít a több versenyt megnyert kiváló zongorista, Gárdonyi László, vagy ott van például Oláh Kálmán, aki szintén nem akármilyen Egyesült Államokban megtartott versenyekről hozott el díjakat. Mostanában Borbély Mihály és Bágyi Balázs épp az USA-ban turnézik. Nem egyszer Amerikából jönnek ide és csodálkoznak rá az itteni zenei élet sokszínűségére és egyedi hangzására.

Ha keveset is, de hozzáadhatunk valamit a világ jazz zenei életéhez?
Abszolút felfedezhetőek sajátos, egyéninek számító jegyek. A kelet-európai régió rengeteg zenei hatásból táplálkozott, komoly, többféle dallamkészletet őriztünk meg a történelmünk során, a ritmust pedig a környező országokból, a szerbek, horvátok, románok zenéiből vettük át. Elég csak a magyar népdalt megnézni, hogy felfedezzük a változatosságot. A hazai népdaloktatás sokat hozzátett a zene alakulásához, már kisgyerekként beszippantottuk, bennünk él, és ha ezt még egy szving alapú blueszenével ötvözzük is, mit mondjak, egy rendkívül különleges zenei hangzás a végeredmény. Ez előtt az amerikai zenészek is fejet hajtanak.

Egy időben, mint zenész, hajón és a vendéglátóiparban is dolgozott. Ebben az időszakban sikerült a későbbiekben kamatoztatható tudást szereznie?
Majdnem tíz évet felölelő vendéglátózás van a hátam mögött. A skandináv klubhajókon töltött időszak alatt tökéletesen elsajátítottam, hogyan kell a közönséggel bánni. Könnyűzenét, alkalmanként fogyasztható jazzt játszottunk. A mindennapi játéktól és attól, hogy változatos zenét adtunk elő, lendületet és sok inspirációt kaptam.  

Nem egy helyen a jazz is háttérzene…
Azt tanítom a hallgatóimnak, hogy a gyertyafényes helyeken visszafogottabb repertoárt, egyszerűbb improvizációt válasszanak, és halkan, mérsékelt hangerővel játszanak. Ha erre van igény, a zenésznek kötelessége ezt a kérést tiszteletben tartania, mint fellépő. A rendszerváltás előtt Helsinkiben léptem fel egy nagyon elegáns szállodában. Az utánunk következő zenekar igazi nagyágyúkból állt: Dizzy Gillespie trombitált, Benny Carter szaxofonozott. Gillespie-t láthatóan idegesítette, hogy egy vacsoraközönségnek kell játszania, eredetileg talán nem tudott erről, s bár visszafogottan játszott, néha-néha azért hangosabbra váltott.

Vacsorázhat a közönség játék közben?
Én is megfigyeltem már koncert alatt, hogy a pincér bejön és felveszi a rendelést. Kis jazz klubokban fontos a fogyasztás, hogy életben maradjon a klub, ezzel tehát nincs is semmi baj. Ilyenkor azokra figyelek, akik kifejezetten a zenénkre kíváncsiak. Ha nem is látom, érzem a közönséget, a tapsból sok minden megtudható. Különleges atmoszférája van, hogyan tapsolnak bele egy-egy szerzeménybe. Legutóbb múlt decemberben, Ukrajnában volt szerencsém egy rendkívül lelkes közönséggel találkozni. Végig a nyitottságuk, a jazz iránti szeretetük volt érzékelhető.

A Zeneakadémián jelenleg nyolc növendéknek oktat jazzszaxofont Borbély Mihállyal közösen. Elbír ennyi szaxofonost egy ennyire kis ország?
Hála Istennek, eddig sikeresen vették az akadályokat a növendékek, mindegyikük rendszeresen fellép, játszik valahol. A tanári diploma megszerzése szintén jó eredménynek számít.  A mostani generáció a korábbi generációhoz képest jó irányba fejlődött, több olyan dolog vált elérhetőbbé a számukra, ami a zenei ízlésüket is alakítja.

Pályája során több formációban fellépett. Melyikben érezte magát a legotthonosabban?
Nagyon szerettem big band-ben játszani. Amikor a tanszékre jártam, nagy élményem volt, hogy szaxofontanárom ajánlásával, segítségével beülhettem az akkori idők (’70-es évek vége) egyik vezető nagyzenekarába. Emellett szívesen tűnök fel szaxofonkórusban is, általában csapatjátékosnak tartom magam. 2011 óta a tatabányai big band-et igazgatom nagy élvezettel, a zenekar munkájában tenorszaxofonosként is részt vállalok.

Köztudott Önről, hogy nagyon vonzódik a kortárs zenéhez. A közönség tűréshatára a végletekig tágítható?
Valahol a szving és a bebop közötti zenei stílust kedvelem. A kortárs jellegű zene is közel áll hozzám, például Eötvös Péterrel is volt szerencsém együtt dolgozni. A zenész nem lehet öncélú, valamelyest meg kell teremtenie a befogadhatóságot. Ha hiteles az előadó, akkor a közönség is vevő lesz rá. Az én értékrendem szerint nem jó és nem rossz, hanem értékes és értéktelen zene létezik.

Az értéktelen is megtalálja a saját közönségét…
A reklám sok értéktelent adhat el minőségi „áruként”, de az értő vélemény hamar lerántja a leplet a hamis dolgokról. Nem vagyunk egyformák, nem rendelkezik mindenki ugyanolyan műveltséggel, minden egyes ember nem hallgathat Eötvös Pétert. Én azért nem bánnám, teszem hozzá halkan.

Megfelelő reklámmal rendelkezik a jazz?
Többet kellene tenni érte. Néhány kábeltévén adnak jazzkoncerteket, de jó lenne, ha sűrűbben közvetítenének. A Bartók Rádióban, bár későn, de mindennap adnak jazzműsort. Legnagyobb fájdalmam, hogy kevés a hely, több klubra volna szükség.

Hogyan alakul következő időszak?
A három éve alakult Elek István Quartet nem egy helyen fellép, május 4-én például az If Cafe-ban  játszom, május és június végén a két nagy jazz klubban, emellett több vidéki helyre kaptunk meghívást, a Debreceni Jazz Napokon és Pannonhalmán is színpadra állunk majd. Egy lemez is készülőben van, ha minden jól alakul, idén meg is jelenhet, úgy november-december tájékán.

Képek: Elek István archív